2010. június 5., szombat

Karkötő készítése!

Elkészítettem az első karkötőt is a japán gyűszűs hímzéssel.

Az előzőkben már bemutattam hogyan is készül a hímzés. Itt most megnézheted, hogyan készítettem el azt a karkötőt.

Elsőként az alapot kell elkészíteni. A karikához egy sörösdoboz volt a segítségemre.

Íme a szükséges alapanyagok:

-Műanyag flakondarab

- textilszövet, ami lehetőleg ne nyúljon

-vatta

-cérna

-eszközök (tű, olló, vonalzó, ceruza, ragasztószalag)

-valamint egy italos fémdoboz.

A szövetből levágunk egy darabot ami 3,5cm széles és 23 cm hosszú.

Behajtjuk az egyik keskenyebb szélét és rátekerjük a dobozhengerre. Ragasztószalaggal rögzítjük.

Ugyanúgy, mint a gyűszűnél, itt is a műanyag flakonból kivágunk egy csíkot. Most 2cm széles és 23 cm hosszú legyen. Ráhajtjuk a szövet közepére és ragasztószalaggal rögzítjük. Ezután egy tű segítségével ráhajtjuk a műanyagra a szövet széleket, majd összeöltjük.

Ezután vattát helyezünk rá, amit cérnával rögzítünk. Figyeljünk arra, hogy 1mm maradjon ki a szövetből a karika szélén, ahova hímzéshez a tűt szúrjuk majd.

Egyszerre több ilyen alap is készülhet a dobozon.

Ezután egy papírt tekerünk a dobozhengerre, megjelöljük az illeszkedésnél ahol összeér a papír. Nálam 20,8cm a sörösdoboz henger körének kerülete.

Ezt elosztottam a 8mm-rel ahova az öltések kerülnek egy egységbe, így 26 egységet kaptam. Mivel páros, ez meg is felel a legtöbb mintához ami már szerepel a magazinban.

Bejelöljük az egységeket a karkötőn és már kezdhetjük is a hímzést!

Tehát így öltünk:

Így haladunk:

Ilyen a minta.

Négyszín hímzés, 4 egymást követő azonos színű öltéssel

és az első lenti öltést követő fenti öltés a második egység elejére kerül.

Íme az öltések sorrendje:

A pontok azt mutatják, hogy oda kerülnek az új tűbe fűzött szálak.

4 óra alatt készült el a hímzés.

*****************************************

Ha azonban a másik fajta négyszín hímzést szeretnénk elkészíteni:

Amikoris az első lenti öltést követő fenti öltés a harmadik egység elejére kerül, akkor az egységeket másképpen kell elkészítenünk a karkötőre, mivel 4 egységet lép át a cikk-cakk, ám a 26 nem osztható 4-gyel.

Ez esetben gyorsan úgy oldottam meg az egységek méretét, hogy a 20,8cm-es dobozhenger körének kerületét elosztottam 4 felé, az 5,2, amit szintén elosztottam 4 felé, az 1,3, majd elfeleztem az összeget, az 0,65cm.

20,8:0,65= 32 ami osztható 4-gyel tehát megfelelő.

Vagy a 20,8:1,3= 16 egység szintén megfelelő.

Tehát vagy 32db egységre osztjuk amelyek 6,5mm-esek,

vagy 16db egységre osztjuk amelyek 1,3mm-esek.

1 öltéshez 1mm-t számítok, tehát vagy 6 kerül egymás mellé, vagy 13.

Íme a hímzési sorrend:

A négy szín egymás után: piros, kék, zöld, sárga.

1 5 9 13 17 21 2 6 10 14 18 22 3 7 11 15 19 23 4 8 12 16 20 24

1 5 9 13 17 21 25 29 33 37 41 45 49 2 6 10 14 18 22 26 30 34 38 42 46 50 3 7 11 15 19 23 27 31 35 39 43 47 51 4 8 12 16 20 24 28 32 36 40 44 48 52

Ha ilyet készítek majd, akkor fotót is teszek ide róla.

Mintaleírások


Ha a yubinuki rovatban az előző cikkek alapján már megtanultad a hímzés technikáját, itt most megnézegetheted az általam elkészített gyűszűket és azoknak az elkészítési útmutatóját is!
Tehát így ölts:

Négyszín hímzéses:

Ez az egy így készül:


A többi így:


Válassz ki tetszőleges két berajzolt egységet ( két nyolcadot) a gyűszűdön. Mindegyik egységbe nyolc öltés kerül. A számok mutatják, hogy melyik sorrendben kell körbevarrni a gyűszűt. Amikor befejeztél egy kört, akkor a tűt az ugyanolyan színű legkisebb szám helyén húzd ki.
Aranyhalas:


Dobozos:


Zöld szalagos:


Mozaikos:


Pikkelyes:


Koronás:


Tükörképes:


Ametisztes:


Kockás:

Hoppá, ez egy egységben hét öltésből készült! Kicsit lazábban is állnak egymás mellett a fonalszálak. Készülhet egy egységben nyolc öltéssel is a leírás rajza alapján, a hosszú zöld vonalak közé még egy lila kerülhet. Ha a 15, 16. szálat zölddel készíted, akkor a csak egy kicsit vastagabb lesz a zöld hosszú vonal. Lásd a rajzot.


Pepita csalással:


Igen egy kis csalás szükséges ehhez a mintához! A 6. és 7. körbevarrásnál az első kettő világoskék fonalszál alatt mindig át kell bújtatni a tűvel a szálat!

Szalagos:







Háromszöges:





Rakétás:




Ez pedig olyan változathoz készült, mint a négyszín hímzés és a mozaikosra hasonlít:





A Mozaikossal együtt:


Neked melyik minta tetszik a legjobban?
Ha készítesz yubinuki hímzést, küldd el nekem a róla készült fotódat és bekerül az oldalra! Megteheted email címemre: meli0122@freemail.hu
Így tette ezt Eszter is. Köszönöm szépen a képeket a szép munkájáról! Íme:








Valamint köszönöm a megemlítést is a blogjában! :)))  http://brannaghpraktikai.blog.hu/2012/04/23/yubinuki_hirtelen_jott_szerelem


Kérdésekre is szívesen válaszolok. Kellemes időtöltést és sok sikert kívánok a hímzőknek!